|
|
|
|
csak tudnám, Lundin mit keresett ott a fiatalok all star mecsén
egyetlen nagy dolgot mondhat el nálunk, mégpedig, h +/- ő még a plusszosok táborát erősíti
|
| |
|
|
|
|
szerintem legközelebb probáld látni is a meccset, ne csak nézni! amúgy sosem állítottam, h én ne lennék elfogult és szubjektív a saját csapatommal szemben, ahogy ti is a tietekkel.
azt pedig egyáltalán nem mondtam, h a bírók miatt kaptunk ki. szóval ha már veszed a fáradtságot, h beírjál ide, legalább olvasd el, h mi mindenre reagálsz!
azért anyázok, mert minket (teljesen jogosan) kiszórnak rendre, viszont bizonyos ellenfeleket meg sosem. és akár tetszik, akár nem, az egyik ilyen csapat (legalábbis ellenünk rendre) az Ottawa. emlékezz csak a téli randevúra nálatok! hasonló a szitu nekünk a Buffalóval és a Bostonnal szemben. érdekes, ők még a saját boardjukon is elismerték ezt - ráadásul teljesen maguktól.
Neil egy köcsög néha. a korong a közelben sem volt, amikor szabálytalankodott. O'Brien nálunk kb midnen harmadik mérkőzésen kap ezért 2+2 -t. amin idén eddig úgy 5 meccsünk ment el.
de ha már megnézted a meccset, talán arra is emlékszel, amikor SH kiugrottunk. és hoppá, mi is történt? hm... biztos nem volt semmi... na persze.
én csak azt mondom, h Ti sokszor vagytok egyenlőbbek az egyenlők között, míg bizonyos csapatok (nem csak mi, de a Rags is pl) meg ennek ellenkezőjét kapják. ennyi.
és legfőképp azért nem értettem most sem ezt a felfogást, mert az ilyen apróságok nélkül is cumiztunk volna simán.
|
| |
|
|
Válasz spezza hozzászólására (#1093) |
|
|
|
|
|
|
|
A mecset egyáltalán nem fujták el a bírok nemtom mért kell bsztatni minket állandoan ezzel
És mért is kapott volna Neil 2+2t??? Tulajdonképpen mégegy horcsolás sem volt a tampas srácon( vérezni meg pláne nem vérzett)
A meccset egyébként teljes egsézében láttam
Inkabb a tampa szurkolok a nézotéren reklamaltak oylanokért amik egyáltalán nem voltak szabalytalanok
|
| |
|
|
|
|
egyetlen pozitívum, h Boyle visszatért, mindjárt hintett is két gólt és a csuklója is csak kicsit fájt.
a bíráskodás pedig megint kritikán aluli volt, ahogy az már az egész szezonra jellemző. én is szeretem a kanadai csapatokat, de a sporiknak ezt nem kéne a jégen is bizonygatniuk.
|
| |
|
|
|
|
ezaz bazdmeg! csodálatos. a qrva anyját az egész bagázsnak bazdmeg! h mé nem kaptunk 10 fölött. és mi az h lőttünk négyaet bazz?! sokkal szebb lett vna egy 0-8....
|
| |
|
|
|
|
"Csúnya fiú"(filmbeli idézet)...ezt nem is láttam....
|
| |
|
|
Válasz rotyi hozzászólására (#1086) |
|
------------ WIN OR LOSE, WE LOVE OUR SENS! |
|
|
|
|
|
| Ez az Alfredsson mit evett me??
Egyutt erzek veletek, iden 1x mi is kaptunk 9 et... |
|
Csak önmagát hozta....mint máskor...csak most kissé jobban.:)
|
| |
|
|
Válasz Kbit hozzászólására (#1085) |
|
------------ WIN OR LOSE, WE LOVE OUR SENS! |
|
|
|
|
|
Mit akarsz a végére lőttetek 4 gólt! Mi átlagban mostanság 3 meccs alatt termelünk ennyit
Ja és csak 8 at kaptatok!
|
| |
|
|
|
|
csitt csatt csitt csatt csitcsatcsitcsatcsitacsatttttttttttttttttt
|
| |
|
|
Válasz rotyi hozzászólására (#1086) |
|
|
|
|
|
|
|
de röhej már, h minden beesik nekik. 3/2 a 3. harmad eddig... az első harmadban megvertek minket, aztán az már kitart.
valszeg ha csak háromszor lőnének kapura, akkor is 4 gólt kapnánk.
és reggel meg még el kell majd viselni egyesek fitymacsattogtatását is itt...
|
| |
|
|
|
|
Ez az Alfredsson mit evett me??
Egyutt erzek veletek, iden 1x mi is kaptunk 9 et...
|
| |
|
|
|
|
30 perc alatt 8 alkalommal találtuk el k aput, na ez a kemény
|
| |
|
|
|
|
most már kezdek kíváncsi lenni, h 10-ből kijövünk-e vagy sem
|
| |
|
|
|
|
a legidegesítőbb, h istentelenül bénák vagyunk. Alfi meg élete formáját hozza. teljesen megérdemelt a különbség, de akkor meg mi a tetves retkes hetvendekás faszért kell még el is fújni??????? miért? menjetek vissza a barlangba kedves bírók
|
| |
|
|
|
|
és Neil sem kap ezért minimum 2+2 -t??????????? a jó qrva édes nénikéteket köcsög zebrák! cumizzátok már máshol a szenátorok répáját
|
| |
|
|
|
|
no, azt hiszem, ennyi elég is volt ebből a szemétből.
az egy dolog, h baromi szarok vagyunk és Alfinak se kellet volna még visszatérnie
az, h minket szórnak kifelé, ok, megszokhattuk. és ált még jogos is. pláne ellenük. de azt képtelen vagyok megszokni, h ők bármit megtehetnek a pályán és no call!
egyszerűen vicces az egész éves bíráskodás már megint. persze, legyenek sporik által favorizált csapatok, csak kicsit finomabban, kevésbé feltűnően. így csak elrontják egy szurkolni vágyó ember szórakozását. jó, az is világos, h egy tökutolsóba észrevétlenül bele lehet rúgni bármikor. kinek tűnne fel, hiszen úgy is bénák vagyunk egy conf elsőt viszont tólni kell, nehogy már újabb csorba essen pofikájukon... de könyörgöm, olyankor minek, amikor amúgy is szald a szekerük???
|
| |
|
|
|
|
ott a helyünk!
|
| |
|
|
Válasz Endi hozzászólására (#1078) |
|
|
|
|
|
|
|
Ha a toronto szív az nekunk tökéletes
NEM ROSSZINDULATBÓL
|
| |
|
|
|
|
Ezért is szívunk mi évek óta a csoportunkkal...elég komoly különbségek vannak a csoportok között.
Nem jó ez így...
|
| |
|
|
Válasz rotyi hozzászólására (#1075) |
|
|
|
|
|
|
|
nekünk könnyebb dolgunk van, hiszen nem kell törődnünk a konferenciával, ugyanis tőlünk csakis a div-győztes lesz ott. és valszeg kevesebb ponttal, mint bárki más.
mint a 'régi szép' időkben
így vagy megnyerjük SE-t, vagy ráhajtunk a 1st pickre. és ami a legcsodásabb, h a két poz között nem lesz sokkal több mondjk 10 pontnál. most még annyi sincs, ha megnézed
|
| |
|
|
Válasz Johnnyka hozzászólására (#1074) |
|
|
|
|
|
|
|
Ti hisztek még a PO-ban?Nem rosszindulatból, komolyan kérdezem.
|
| |
|
|
Válasz rotyi hozzászólására (#1073) |
|
|
|
|
|
|
|
na, ma Senselünk... jól lenne, ha mindkét csapat folytatná a megkezdett sorozatát a Leafs meg legyűrte a Capst idegenben remélem, ma megismétlik, és akkor egy újabb div rivális feneklik meg. más sanszunk nincs, csak ha ők is bénáznak, amíg nekünk fut a szekér.
|
| |
|
|
|
|
ámen
|
| |
|
|
Válasz Endi hozzászólására (#1071) |
|
|
|
|
|
|
|
én most már azt mondom, egy huszáros hajrával nyerjük meg a div-et.
|
| |
|
|
Válasz rotyi hozzászólására (#1070) |
|
|
|
|
|
|
|
no most, ha már így belelendült a Sens (+ mi is), akkor holnap kikaphatnának még. azt se bánom, ha csak OT nyerünk, de evés közben jön meg az étvágy.
az igazat megvallva, nekünk szerintem nem is a Carolinát kell utolérjük, mert nem ők a legerősebbek ebben a divben, hanem idén már a Caps. pláne most, h így elkapták a fonalat. tetszik a játékuk nagyon
ráadásula SE-ből csak az első csapat lesz ott a PO-ban, szóval vagy megnyerjük a divet, vagy tök utolsónak kéne lennünk a jó pick reményében
|
| |
|
|
|
|
el sem hiszem. nyertünk és közben kikapott a Carolina és az Atlanta is
persze megint sikerült a végét szorossá tenni
mondjuk hiába a kevesebb lövés, ez meccs zsebben volt
végre Lecav is gólt lőtt (1+1), St.Louis meg az SH gólja mellé kiosztott két asszisztot is.
az első gólunk volt talán a legszebben kijátszva mind közül, igaz, az SH se volt kutya - nem az a megszokott SH gól
|
| |
|
|
|
|
szaggat ez a qrva sopcast. pedig multkor simán ment....
|
| |
|
|
|
|
One reason for what could be the start of a significant turnaround has been Tortorella's decision to place a stronger emphasis on defending the neutral zone. Not a trap, he's quick to point out, but less "pinching" into the opposing zone by defensemen and a greater commitment to limiting odd-man rushes the other way.
mondjuk tény és való h kevesebb odd-man-rush-t vezetett az ellen az előző két meccsen, de azért kellett Holmqvist is a kapuba.
|
| |
|
|
|
|
hát sztem ezt nem mi fogjuk eldönteni.... de Lecav pontjainak kell szurkolni!
|
| |
|
|
Válasz rotyi hozzászólására (#1065) |
|
|
|
|
|
|
|
lassan el kéne dönteni, h miért szurkoljunk, mert így teljesen összeszavarodik az ember.
a Carolina sajna megint nyert, így tartják az előnyüket.
ha nem kezdünk huszáros vágtába a mostani 5 meccses hazai sorozatban, akkor már inkább a 1st pickre kéne rámenni szerintem.
|
| |
|
|
|
|
én meg elaludtam.... ugyláccik Homér nem szeretne mégegy 1/1est. :D
|
| |
|
|
|
|
igen, ezt néztem énis, hogy legszarabb div nem lehetetlen po csak majdnem lehetetlen
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz rotyi hozzászólására (#1059) |
|
|
|
|
|
|
|
talán + nem hiszem + 50-50, ezek az optimálisan 6 pont
persze titkon abban reménykedem, h a kizártnak tekintet két győzelem is összejön csak tartok tőle, h még kettő sem lessz meg, nemhogy 5..
a tippjátékban meg azért állok szarul, mert mindig rátok fogadok na jó, a 4 v 5 kiesett játékhét sem teszi könnyebbé... no és persze a remek tippjeim is sokat segítenek
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#1061) |
|
|
|
|
|
|
|
A 'talán + kizárt + nem hiszem + kizárt + 50-50'-ből hogy jön ki optimális esetben a hat pont? Ezért állsz ilyen szarul a tippjátékban is, mi?
Just kidding
|
| |
|
|
Válasz rotyi hozzászólására (#1060) |
|
|
|
|
|
|
|
mondjuk olyan 5 otthoni meccs jön, h sok sanszunk err enem lesz
kedd: Edmonton - talán
csütörtök: már megint Sens - kizárt
kedd: Buffalo - nem hiszem
csütörtök: Nucks - kizárt
szombat: Florida - 50-50
optimális esetben 6 pont - szerintem.
|
| |
|
|
|
|
amúgy az a röhej, h olyan szar a divünk idén ismét (a többihez képest), hogyha nyernénk még egy meccset, akkor már csak 5 pontra lennénk az első Carolinától... ugyanannyi meccsből
|
| |
|
|
|
|
Richardsot eltradelitek valahova jó ellenértékért (posztja bármi lehet mert midnenhol rátok fér az erősítés...), drafton behúzzátok Doughty-t + egykét okos csatárigazolás 2. és 3. sorba és egy stabil védő pluszban. Ilyen egyszerű és máris kész az ütőképes csapat
|
| |
|
|
|
|
az LA-nek egy meccs és 3 pont forja van a külön kis versenyünkben Ti meg ugyanennyivel le vagytok maradva
|
| |
|
|
Válasz blueandwhite13 hozzászólására (#1056) |
|
|
|
|
|
|
|
mi hála nektek és a Washingtonnak még mindig 14ek vagyunk kelten és imho ti sem mozdultatok......a 1st pick még mindig realitás
lottery baby!!!
|
| |
|
|
Válasz rotyi hozzászólására (#1055) |
|
|
|
|